Magyar Izraelita
Az 1860-as évek elején az Országgyűlés újbóli összehívása új reményeket ébresztett. Új lendületet vett a magyarosodás folyamata és az egyenjogúsításért folytatott küzdelem. Ezek a fő témái az 1861-ben induló Magyar Izraelitának is, ami az első magyar nyelvű zsidó hetilap volt. A lap erősen kötődött a hosszú szünet után Izraelita Magyar Egylet néven új életre kelt reformkori magyarító egylethez. Szerkesztését Rokonstein Lipót, később Mezei Mór és Tenczer Pál végezték. Munkatársul (konkurencia hiányában is) a magyarul író zsidó értelmiség javát nyerték meg. Löw Lipót, Reich Ignác, Bauer Márkfi Lőrinc, Ágai Adolf, Bródy Zsigmond, Zipser Mayer, Deutsch Henrik nevével hirdette a lap önmagát. Aktuális politikai és iskolaügyi témák mellett kiemelkedően sokat foglalkozott a Magyar Izraelita a bibliafordítás ügyével. Mozgósító írásokat, pályázatot, módszertani értekezéseket, fordítási szemelvényeket tett közzé. A lap több megszakítással és hatósági betiltással is tűzdelt útja 1868-ban, a kongresszus előkészítésének időszakában ért véget.
Bányai Viktória: A magyar zsidó sajtó előzményei és kezdete (1868-ig), (6 p.) Elhangzott: Magyar zsidó sajtótörténeti konferencia (Budapest, 2000. május 14.) https://www.hebraisztika.hu/attachments/00000125.pdf




