Izraelita Tanügyi Értesítő
Izraelita Tanügyi Értesítő
Az Országos Izraelita Tanítóegyesület (alakult 1867-ben) hivatalos közlönye az 1875-ben indult Magyar Izraelita Országos Tanítóegylet Értesítője, amit a 11. évfolyamától kezdve Izraelita Tanügyi Értesítő címen adtak ki. Az 1875 és 1944 között havonta megjelenő lap első szerkesztője Szántó Eleázár volt, aki sikeresen állt ki a zsidó tanítók erkölcsi és anyagi helyzetének javításáért. Szerkesztői között találjuk egyebek közt Csukási Fülöp, Csajági Béla, Ozer Zsigmond, Barna Jónás, Stern Ábrahám és Kornfeld Gyula nevét is, Bárd Rezső 18 évig szerkesztette a lapot haláláig, 1935-ig. Az 1944 márciusi megszűnéséig felelős szerkesztője Dr Vilner Ferenc volt. Az Izraelita Tanügyi Értesítő a hivatalos közlemények mellett pedagógiai dolgozatokat és szakirodalmi ismertetéseket is tartalmazott. A lap révén szerzett tudomást a tanítóság a hazai és külföldi tanügyi kérdésekről, a pedagógiai tudomány fejlődéséről, a vallásoktatás problémáiról. Rendszeresen tudósított a központi választmányi ülésekről és a fiókkörök életéről, általában havonta közölte a beérkezett tagdíjak, adományok és gyűjtések jegyzékét is. A korszak meghatározó hetilapjában, az Egyenlőségben, olvashatunk az Izraelita Tanügyi Értesítő 50 éves jubileumáról, az Ötven év című 1925.március 7-én megjelent cikkben: „1875 november hó 1-én kiadott első számától kezdve 50 éven keresztül arra törekedett, hogy a magyar zsidó tanító ne csak gazdaságilag legyen jobb helyzetben, hanem a felekezet, a kultúra és nemzet tudatos munkásává váljon. A folyóirat tudományos cikkei nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a hazai zsidó iskolák a modern magyar iskolák mintaképévé lettek. A Tanítóegyesület lapja a leforgott 50 év alatt hiven teljesítette kötelességét nemcsak a vallás és kultúra átadását célzó pedagógiai cikkeivel, hanem ezen lap érdeme az is, hogy a hazai zsidó iskolák a nemzeti szellemnek a zászlóvivői lettek A folyóirat, speciális jellegéhez hiven, egyik állandó problémaköre a zsidó hitoktatás.” Az Izraelita Tanügyi Értesítő 1944 márciusi megszűnése után a Magyar Zsidók Lapja áprilisi számában intézett felhívást a magyar zsidó tanítókhoz. Eszerint a lap egyelőre nem fog megjelenni, az őket érintő kérdésekről a továbbiakban a Magyar Zsidók Lapjában olvashatnak majd.




